Krisztina írása egy közösségi médián keresztül jutott el hozzám. Az „egyest kapott” szövegnek határozott ereje van. Csak rápillantottam, és mivel én is szülő vagyok, valahogy rátapadt a szemem, és automatikusan végigolvastam. Az életről ír (a mi hétköznapi életünkről), és arról, hogy egy „szokásos viselkedésmintát” amit talán észre sem veszünk, hogyan tudott áttörni, és átalakítani szeretetteli kapcsolattá.
Nagyon szívmelengető az írása. Engedélyével osztom meg most Veletek is. Olvassátok szeretettel!
„Tegnap egyest kapott a kisfiam…
Mikor este hazaértem, kijött hozzám, s én nem azt kérdeztem, hogy milyen napja volt, hanem az volt az első mondatom, hogy: „Mi újság azzal a biológia egyessel?” S mindezt azért, mert valaki megbántott a munkahelyemen. Valaki gonosz volt velem.
Ő ijedten nézett rám. Félelem volt abban a gyönyörű szemében. Az én drága kisfiam szemében.
Megsemmisültem.
Magyarázkodni kezdett, de nem is hallottam a szavait. Odaléptem hozzá, megöleltem, s tartottam őt. Akartam, hogy érezze, biztonságban van. Mint mindig, most is leültünk beszélgetni. Ez a beszélgetés most más volt, mint a többi. Arról meséltem neki, hogy mennyire vártuk őt, amikor a pocakomban lakott még, az akkor tett ígéreteimről, terveimről. Hogy egyetlen dolgot kértünk a jóistentől, egy egészséges gyermeket.
S most itt van Ő,
az én egészséges, nagyon okos, ráadásul jó tanuló, különleges kisfiam. Hálát adok az Úrnak, amiért nekem születhetett meg.
Hogy milyen lesz a félévi bizonyítványa? Hogy milyen számok lesznek golyóstollal belevésve? Nem az számít! Nem az a fontos! Azt akarom, hogy boldog, magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtt váljék belőle. Hogy továbbra is legyen ilyen vidám, magabiztos, tiszta lelkű, jószívű, érzékeny emberke, s ne azonosuljon egy oktatási rendszer által felmért osztályzattal. És pont, mint eddig, tegye a dolgát az álmai megvalósításáért. Merjen nagyot álmodni, és valósítsa is meg azokat, s én támogatni fogom. És ne ijedjen meg, ha néha becsúszik egy-két rosszabb jegy. Este, mint szinte minden este, táncolva énekelt, s én, miközben néztem a felszabadult műsorát, szívből-lélekből mondtam hálát a létezéséért.
Mennyi, de mennyi gyermek éli meg ezeket a napokat szorongással.
Mennyi álmatlanul hánykolódó gyermek imája leng a szélben éjszakánként.
Nem ezért születtek.
Nem félni jöttek erre a világra.”
Forrás: Zábráczki Krisztina FaceBook oldala
Akárhányszor olvasom, mindig hatással van rám, mert annyira igaz! Az emberi értékmérőt valahogy félre tolta a ”rendszer elvárása”, és belemegyünk olyan helyzetekbe, ami szívünk ellen szól, mert „ez az elvárás”, „más is ezt csinálja”.
Vedd le a társadalmi elvárások szemüvegét, mielőtt gyermekedre nézel
Kedves szülőtársam! Bátorítlak Téged is, hogy tedd félre a társadalom által zsigereinkbe égetett elvárásokat, és vedd elő azt a tiszta első gondolatot, ahogy a gyermekedet vártad, és ezzel a tiszta szeretettel fordulj mindig feléje!
Munkánk során mi is újra és újra megtapasztaljuk, hogy amikor megértéssel és elfogadással fordulunk a hozzánk érkező, bajban lévő tanulókhoz, az számukra már önmagában rehabilitációs értékű. Megnyugszanak, kinyílnak és ezután könnyebben elfogadják a segítséget a tanulásban is. Először őket kell elfogadni olyannak, amilyenek, és utána tudnak ők is elfogadni tőlünk segítséget.
Ha szeretnél gyermekednek hatékonyan segíteni a tanulásban, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, örömmel segítünk! Tedd fel bátran kérdésedet, ez nem kerül semmibe.
Ha szakmai segítségre van szükséged gyermeked tanulásával kapcsolatban, KÉRDEZZ!
Használjátok tanuláshoz INGYENES DIÁKSZÓTÁRUNKAT
