Hogyan lesz rossz tanuló az iskolában az a gyermek, aki ovis évei alatt életvidám és gyorsan kapcsoló lángelmének számított? Ő változott meg vagy a környezete és az elvárások?
A helyzet: a jelenlegi oktatási rendszer NEM személyeket tanít, hanem „osztályokat”. Ezt nem lehet felróni a tanárnak. A tanár a 25-30 tanulónál megpróbálja felmérni, hogy „a legtöbben” hol tartanak, mi a sebességük, és ilyenkor arra a szintre és tempóra áll rá, ami az „átlagnak” jó. Aki lassabb vagy gyorsabb, aki messzebbről indul, vagy aki már jóval előrébb jár, az ki fog lógni a sorból, és könnyen ráragad a „rossz tanuló” címke. Akár lefelé, akár felfelé lógnak ki, problémásak lesznek, hiszen nem haladnak együtt a középmezőnnyel. Nagy vonalakban ez a minta.
Ehhez vegyük még hozzá a gyermek egyéni érdeklődési körét, adottságát és habitusát. Arról, akit az állatok érdekelnek vagy a tankok, esetleg csodaszépen fon kosarat, nem biztos, hogy egyáltalán ki fog derülni a különleges képessége, hiszen az iskolában ez nem tantárgy, és nem is jut rá idő. Így nem fogják tudni ebben a közegben jól kifejezni önmagukat, nem lesz sikerélményük, és számukra nem lesz igazán érdekes és izgalmas a tanulás. Ők a rendszer miatt alapvetően meg vannak fosztva attól a témától, amiről önszántukból is nagy érdeklődéssel tanulnak.
És ott vannak a nagy mozgásigényű gyermekek, akik az ovi szabadsága után egyik pillanatról a másikra órákon át mozdulatlanságra vannak ítélve. Ez maga a börtön az ő nézőpontjukból, és sajnos ezt nem ironikusan írom. Az én mozgásigényes, lelkes ovis fiam első évvégére hatalmasat veszített a korábbi vidámságából a számára túl nagy korlátozás miatt.
Vizsgáljuk meg kicsit, ebben a rendszerben ki a rossz tanuló és ki számít „jó tanulónak” egyáltalán?
Néhány szülő most haragudni fog rám, mert azt érezheti, hogy jó jegyeket szerző gyermeke kiválóságát vonom kétségbe. Ez nem így van. Pusztán szeretnék rámutatni, hogy az osztályzatoknak nincs abszolút értéke és nem ösztönző, ha versenyeredménynek tekintjük. Az a gyermek, aki éppen 6 éves kora körül kezd el érdeklődni az iskolában tanított tantárgyak iránt, aki a „középsávban” együtt halad az átlaggal, pályázhat leginkább a „jó tanuló” címre. Főleg azok, aki képesek kisgyerekként órákat a padban ülni, akik szabálykövetők, akik nem nagyon kérdezgetnek, csak szorgalmasan végrehajtják az utasítást. És aki iskolás korára éppen azokat az ismereteket, szókincset szerezte meg, ami ahhoz szükséges, hogy megértse az anyagot és a tanárt. Nem azért, mert ők középszintűek lennének (hiszen ők is kiválóak saját területeiken), hanem azért, mert a közoktatás erre van felépítve, és így tulajdonképpen ők a számukra megfelelő képzést kapják.
Aki ebből kilóg, az bizony „rossz tanulóvá” lesz nyilvánítva – akár szóban, akár szavak nélkül furcsa tekintetekkel nyilvánítják ezt ki vagy „hivatalos címkével” erősítik meg. Mintha bizony ezzel a „szakértői hivatal” megoldotta volna a problémát. Nem! Egyáltalán nem oldotta meg. Sőt! Még egy mentális teherrel is megterheli a gyermeket és szülőt.
A legtöbb „rossz tanuló” egyszerűen csak nem a neki megfelelő oktatást kapja
Szeretnék rámutatni, hogy az egyéb dolgok iránt tehetséges gyermekek kibontakozása ebben a rendszerben akadályozott, és hátrányos helyzetbe hozza őket a rájuk kényszertett minősítés. Mondok egy extrém „felnőttes” példát: Mi lenne, ha a munkahelyen csak azt „osztályoznák” (azaz fizetnék), aki gyorsan tud gépelni, és nem beszél nap közben – csak azokat. Aki nem tud jól gépírni, az kapna egyest, esetleg kettest; aki sokat beszél, az megrovást. Annak ellenére lenne ez így, hogy például ő hozza be a cég bevételének felét, mivel kiváló értékesítői képességei vannak. De ezt ugye nem jutalmazzuk ebben a rendszerben, hát ő most „így járt”, és még érezze is rosszul magát.
Nézz körül az életben és könnyen meglátod, hogy nagyon sokféle tehetség létezik, ami nem összehasonlítható, nem osztályozható egységes rendszerben. Ennek nincs is semmi értelme, mivel egy közösségben egymást kiegészítve kerül minden a helyére. Ha mindenki orvos lenne, ki szerelné meg az autót? Ezt Albert Einstein nagyon frappánsan megfogalmazta:
„Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogy milyen jól tud fára mászni, akkor az egész életét úgy fogja leélni, hogy ostobának hiszi magát.”
Szülőként Te is PONTOSAN érzed, hogy a te „rossz tanuló” gyermeked valójában hihetetlenül okos. És teljesen IGAZAD VAN!
Az oktatási rendszerrel mégsem mehetsz szembe
Ez igaz. A szembenállás sose hozott eredményt, csak fenntartja a feszültséget, ami minden résztvevőre ártalmas. Mit lehet akkor tenni? Ha a következő két pontot megteszed, nagyon sok zaklatottságot tudsz elkerülni:
- Figyeld meg gyermeked képességeit, és segíts neki megtalálni azokat a tevékenységeket, amiket szeret, amivel lelkes, ahol ki tudja bontakoztatni magát. Ragaszkodj hozzá, hogy az iskola mellett tartsátok meg ezt is, hogy megmaradjon a pozitív hajtóereje. SOHA NE VOND MEG TŐLE iskolai osztályzatok miatt azt a tevékenységet, amit szeret. Ezzel úgy tennél, mint egy rabszolgatartó, aki étel megvonással fenyeget a kisebb teljesítmény miatt. Nem nagyon használ, és sok gyűlöletet kelt. Ami használ, az a pozitív megerősítés, és a saját motiváció felélesztése. Pontosan az, amit megvonnál tőle!
- Segítsd hozzá olyan eszközökhöz, amivel a tanulás könnyedebbé válik, hiszen bármerre is tart, mindig új dolgokat kell megismernie – erről fog szólni az egész élete. És ha épp csak azért tanul, mert „kötelező”, legalább jó eszköze legyen hozzá. Ha meg van alapozva a tudása és tudja, hogy hogyan tanuljon hatékonyan, többet adtál neki, mint a szülők 90 %-a! Mi épp ilyen eszközöket állítottunk össze a tanulók számára. Nézz szét honlapunkon, és hasznosítsátok saját gyarapodásotokra munkánk gyümölcseit.
Ha megtartod és tudatosan erősíted gyermekednél azokat a dolgokat, amiket szeret, és közben megtanul tanulni, nagyon sokat tettél azért, hogy ne fásuljon el az oktatási rendszer merev keretei között.
Hogy lett az én fiamból „rossz tanuló”?
Hogy a fent hivatkozott esetünk a fiammal ne maradjon nyitva, leírom a „sztorit”. Levente nagyon mozgékony csacsogós kisgyerek volt. Jó fejű, oviban fejben számolt – még szorzott is 20-as számkör fölött. Bekerült egy olyan iskolába, amit gondosan választottam ki; nagyon kedvesek voltak a tanító nénik, versengtek értük a környékbeliek. De ez sajnos semennyit nem segített azon, hogy ott napi 5 órában ÜLNI kell a padban, NEM BESZÉLGETHET a barátaival, ráadásul OLVASNI kell, ami egyáltalán nem érdekelte akkor. Év végére a csacsogós, lelkes gyerek egy bánatos, túlérzékeny csendes gyerekké változott. A legdöbbenetesebb pillanatot akkor éltem meg, amikor gyakoroltuk a matekot, és azzal szembesültem, hogy AZT IS ELFELEJTETTE, AMIT OVIBAN MÁR TUDOTT. Olvasni sem tanult meg rendesen, és már segítséget sem akart tőlem elfogadni. Nem voltak rossz minősítései, de UTÁLT ISKOLÁBA JÁRNI. Büntetésként élte meg az egész iskolát.
Nagyon megrázott a helyzet
Megfigyeltem, hogy mi történik, és rájöttem, hogy olyan szinten erőszak számára az „egész akkori világa”, hogy szinte elment a kedve az élettől is. Kerestem hát neki egy másik iskolát, ahol nem kapott túl nagy hangsúlyt a padban ülés, nem kellett mindig szabályosan viselkedni, és az egyedi képességek teret kaptak. Ez egy állami iskola, de az igazgatónő és a tanári kar szellemisége miatt égis más volt, mint a többi. És hihetetlen, ami történt: Levi vívni kezdett (azóta is műveli), és rengeteg szakkörre jelentkezett. Itt sokat rohangálhattak az udvaron, és az alsósoknál az osztályteremben volt kialakított játszó hely. Levi azonnal beleszeretett az új iskolába.
A „csoda” iskolában a „csoda” tanító nénik TUDTÁK, hogy így működik egy gyerek.
Kb. 3 hónappal a váltás után visszajött a kedve a matekhoz is. 3. évvégére megszerette az olvasást is. „No és?” „Nem vagyunk egyformák, mindenki máshogy fejlődik. Az lényeg, hogy megszerette.” – mondták a tanítónénik. Megszerette! Azóta is sokat olvas, mert szereti.
Kerüljétek el azt a hibát, amit mi elkövettünk!
Összegezve: ha a gyermekednek meghagyod azokat a tevékenységeket, amit élvezettel tesz, jobbkedvűen telik az élete, a „kötelező” tevékenységekkel is jobban meg tud birkózni. Ha elveszed tőle azt, amit szeret, és belekényszeríted egy olyan környezetbe, amit nem érez magáénak, elkezd elfogyni az életereje, és az sem fog már működni, ami korábban egyszerűnek tűnt. Mi ezt nagyon megtapasztaltuk.
Szeretném, hogy Ti ne menjetek bele ilyen zsákutcába!
Most már tudom, hogy amikor egy gyermek lázad, ellenkezik, tagad vagy beletörődik bánatosan a helyzetbe, nagyjából ugyanazt jelzi: „Nem vagyok a számomra megfelelő helyen. Nem tudok kibontakozni, feleslegesnek, értéktelennek érzem magam. SEGÍTSÉG!”
Kedves Szülő! Tanulj a mi hibánkból és ne „menő” iskolát válassz gyermekednek, ahol „rossz tanuló” lehet belőle; hanem olyan iskolát, ahol saját maga lehet, és a kis magocska kibontakozásához a legmegfelelőbb környezet veszi körül. Ha pedig már benne vagy egy nem megfelelő helyzetben, merjetek változtatni! Találd meg az „aranyhalacskának” a tavat, a „kismajomnak” az őserdőt, a „könyvmolynak” a könyvtárat.
És hogy a „kötelező” dolgokkal is könnyebben tudjon megbirkózni, a tanuláshoz bátran használd a pontosan erre kifejlesztett hatékony eszközeinket.
Utóirat:
Itt szeretnék megint hálás köszönetet mondani a Budapesti X. kerületi „Kada sulinak”, és megköszönni az igazán példa értékű pedagógiai hozzáállásukat! Köszönöm: Kati nénik, Gabi néni, Mariann néni, Tünde néni és Eszter néni.
Szeretettel: Telekesi Judit
Kattints ide, ha szeretnéd, hogy gyermeked otthon, szakértő vezetésével
MEGTANULNJON HATÉKONYAN TANULNI!
Ha szakmai segítségre van szükséged gyermeked tanulásával kapcsolatban, KÉRDEZZ!
Használjátok tanuláshoz az INGYENES DIÁKSZÓTÁRUNKAT,
