Anna otthonában a szombat délután a legszebb arcát mutatta.
A konyhát belengte a frissen főzött kávé, némi vanília illata és a felszabadult, felnőttes beszélgetés hangulata.

Két barátnő, két első osztályos fiú anyukája, Eszter és Anna, kényelmesen elnyúltak a kanapén.
Odakint szitált az őszi eső, bent pedig a gyerekek nevetése szolgáltatta a háttérzenét, ahogy épp a legújabb divat szerinti
„kergetőzés és rohangálás, ami persze nem is fogócska, hanem egy szuperhősös mentőakció”
nevű játékot űzték.

„Tudod, Anna,” sóhajtott Eszter, miközben belemerült a második tejeskávéba,
„néha úgy érzem, rossz anya vagyok.”

Anna felkapta a fejét.

„Ugyan már, Eszter, micsoda butaság! Nézd meg Petikét, tündéri!”

„Tündéri, persze,” mondta Eszter keserédes mosollyal.
„De az olvasás… az a mi Szent Grálunk, a mi Végtelen Vitánk.

Tudod, a heti négy otthoni gyakorlás a könyvvel: minden egyes szóért meg kell küzdenünk.
Lökdösöm, könyörgök, néha ordítok, és a vége az, hogy ő is sír, én is sírva fakadok,
és a betűk meg ott ülnek a lapon, mint gonosz, fekete bogarak,
amik nem akaródznak összeállni értelmes szavakká.

Ráadásul nem is minden szócska értelmes.
Csak reménykedem, hogy egyszer majd… valami megváltozik.”

Anna együttérzően bólintott.

„Ismerős, de nálunk pont fordítva.
Bálint megszállott. Ha tehetné, evés közben is olvasna.

Néha már azt mondom neki:
kisfiam, most a rántott húst olvasd el, ha muszáj, de ne a könyvet!”

Kellemesen elmerültek az anyai örömök és küzdelmek közt,
egészen addig, amíg egy gondolat meg nem ütötte őket, mint egy villámcsapás.

Csend.

Egy pillanat alatt dermedt meg a szoba.
Nincs nevetés, nincs szuperhősös kiáltás, nincs a kis lábak dobogása.

Nincs semmi.

A gyerekszoba felől semmi sem hallatszott.

Eszter és Anna összenéztek.
A pillantásban ott volt a szavak nélküli kommunikáció:

Csend? Két hatéves? Ez egy vészhelyzet!

„Gyorsan, mielőtt felgyújtanak valamit,” suttogta Eszter, felpattanva a kanapéról.

„Vagy felmatricázzák a tévét…
vagy feltalálnak egy új iszapbombát a fürdőszobában,”
tette hozzá Anna, már indulva is a folyosó felé.

Az anyai szívükben a pánik keveredett a felgyülemlő bosszúsággal.
Már előre látták a katasztrófát.

Vajon mit műveltek?
Mi az, amit a lehető legrosszabb helyen találtak meg?
A legdrágább festékeket?
A tíz éve féltve őrzött porcelán vázát?

Anna nagy lendülettel benyitott a gyerekszoba ajtaján.
Eszter a háta mögött állt, felkészülve a szörnyű látványra.

A két anyuka lába a küszöbnél legyökerezett.
A levegő a tüdőjükben megfagyott.

A belső feszültség, a bosszúság és az idegesség
hirtelen feloldódott egy csendes, szürreális képben.

A szőnyegen feküdt a két fiú, hasra vetve, fej-fej mellett.
Előttük egy terjedelmes, színes könyv.
Anna kisfiának ABC-s könyve.

A könyv tele volt kedves rajzokkal,
rövid kis versekkel, mesékkel
és hatalmas, vastag betűkkel.

A fiúk alig vették észre őket.

„…és ez a szó,” dörmögte Bálint, az ujját a lapon vezetve,
„az, hogy KAKAS. Most te jössz, Petya. Melyik szó ez itt?”

Petike hunyorgott, ajkát harapdálta.

„K… k… Kutya!
Várj! Nem, nem Kutya!
KOCKA! Igen, ez az, KOCKA!

Na, most én olvasom a verset!
Nem, én! Én! Ne told a könyvet!”

A két gyerek azon versengett,
hogy ki olvashatja a következő versikét,
kinek a kezében lehet éppen a könyv.

A betűk nem ellenségek voltak,
hanem egy izgalmas verseny trófeái.

Eszter könnybe lábadt szemmel állt ott.
A torkába gombóc szorult –
nem az idegesség, hanem a megrendült öröm gombóca.

Anna lassan, szinte lábujjhegyen hátrálni kezdett,
és Eszterre pillantott.

Az arcán a parancs:

„Csend! Nehogy megzavard a varázslatot!”

Halk nesz kíséretében visszahátráltak a konyhába.
Leültek, de a kávéhoz már nem nyúltak.

Eszter felsóhajtott, majd egy könnycseppet is elmorzsolt a szeme sarkában.
A hangja rekedt volt.

„Anna… mi ez a könyv?
Ez nem egy tankönyv. Ez varázslat!

A kisfiam, az én kis, rettegő Petikém…
olvasni akar!

Azt a könyvet nekem be kell szereznem.
Hol vetted? Mi a címe?
Mondd, hol lehet kapni,
mert én holnap reggel azzal kezdem,
hogy beszerzek egy ilyet,
és támogatom azt a kis szikrát,
ami most felgyulladt benne!”

Anna elmosolyodott, és bólintott.

„Persze, megvan a kiadó neve. Adok egy cetlit.
Látod, Eszter? Nem vagy rossz anya.
Csak rossz könyv volt a kezében.

Ez a könyv vicces,
a versek érthetőek,
a rajzok kedvesek,
és a betűk…
azok meg csak úgy mellékesen,
de jól olvashatóan vannak ott.

Ez az a könyv,
ami megmutatja nekik,
hogy az olvasás egy játék,
nem egy büntetés.

Úgy tűnik, mi is épp jókor találtuk meg
a kulcsot a mi kis olvasásgyűlölőinkhez.”

A két anyuka már vidáman, megbékélve
kortyolt bele kihűlt kávéjába.

A gyerekszoba felől pedig ismét meghallatszott
a fojtott, de lelkes suttogás,
és egy újabb szó feletti vita zaja.

Az olvasás szent háborúja
most egy rövid időre
csendes, meghitt versengéssé alakult.

Tea neked is tud segíteni, függetlenül attól hogy még iskolába jársz, vagy már felnőttként küzdesz a betűkkel!

Kattints, és jelentkezz bombasztikus tanfolyamainkra: 

👉 Hogyan dolgozzunk együtt a gyermekkel tanfolyam (jelenléti) segíthet, ha nem túl együttműködő veled a gyermeked.
👉 Tanulási képességek javítása (jelenléti)t válaszd, ha gyermeked betöltötte a 15 évet, tud haladni egyedül és nehezen megy neki a tanulás
👉 Online: Hogyan tanuld meg? – videó kurzust pedig bárkinek ajánljuk, aki szeretne hatékonyabban tanulni

Szeretnél az új blogbejegyzéseinkről megjelenéskor értesítést kapni?

Itt jelezd!: SZERETNÉK AZ ÚJ CIKKEKRŐL ÉRTESÍTÉST KAPNI

Kérdésed van?

Egyedi megoldásra lenne szükséged? Keresd szakértőnket!

Telekesi Edit
70/627-5516
telekesi.edit@apshun.hu

Szeretettel:
Alkalmazott Oktatástan